Köszönettel vettük megtisztelő érdeklődését az All Info Európa Kft. által nyújtott T21fantázia nevű VOIP szolgáltatás iránt.

Úgy gondoljuk, hogy szolgáltatásunk versenytársainkkal összehasonlítva is kedvező és érdekes lehet az Önök számára.
Engedje meg, hogy röviden bemutassuk termékünket, szolgáltatásunkat.

2006. 01. 17-én indult el Magyarországon a 06-21 - es körzetszámú, VoIP telefonszolgáltatás, amely a szélessávú Internet hozzáféréssel rendelkező ügyfelek számára tartózkodási helytől függetlenül biztosít elérhető telefonszolgáltatást.
A 21-es körzetszám szakemberei az elmúlt évek során részt vettek számos telekommunikációs és információtechnológiai projekt sikerre vitelében, és különféle szolgáltatási rendszerek kialakításában egyaránt. Több éves tapasztalattal rendelkeznek a vezetékes és vezeték nélküli távközlési szolgáltatások terén.
A VoIP célja az olcsó, de megbízható telekommunikációs lehetőség nyújtása üzleti és lakossági előfizetőknek oly módon, hogy a kialakult kommunikációs szokások megváltoztatására szinte ne is legyen szükség. Partnereink jelentős költségeket tudnak megtakarítani az általunk nyújtott szolgáltatás alkalmazásával, akár 50-70%-kal csökkenhet a havi telefonszámla összege, sőt a T21-hoz szükséges beruházás rövid időn belül (néhány hónap) garantáltan megtérül.
A 21-es körzetszám számítógépek által használt szélessávú Internet hálózaton keresztül teszi lehetővé a telefonálást a jelenlegi szolgáltatóknál jóval alacsonyabb áron.

Mi az a VoIP?
A VoIP (Voice Over Internet Protocol) egy olyan technológia, amelynek segítségével a beszédhangot az Interneten, élőben (on-line) továbbítjuk
A VoIP nem új találmány, de az adatátviteli és adattömörítési megoldások fejlődése, valamint a szélessávú hálózatok térnyerése következtében mára valódi versenytársává vált a hagyományos hangátviteli technikáknak, mivel jóval olcsóbban képes a minőségi követelményeknek megfelelni, úgy a hangminőség, mint a megbízhatóság tekintetében.

Miért érdemes cégünket választani telefonszolgáltató partnernek? Mert
- egy szolgáltatói hálózaton belül (T21-es körzet) ingyenes beszélgetés,
- egyéb hálózatokba történő híváskezdeményezés esetén a versenytársak díjaihoz képest nagyságrendekkel kedvezőbb díjak,
- alacsony havi előfizetési díj (bruttó 990 Ft),
- választható másodperc és percalapú számlázás,
- a telefonszám nem lakhelyhez kötött, hanem a felhasználóhoz tartozik (ellentétben a hagyományos vezetékes telefonnal, ahol a telefonszám a lakcímhez kötött), így teljesen mindegy, hogy a beszélgető fél hol tartózkodik (Békéscsaba, Győr ..). Telefon beszélgetés kezdeményezéséhez csak internet hozzáférés szükséges,
- költözés, telephely változás esetén nincs számhordozás, mivel a kapott hétjegyű telefonszám örökre a felhasználóé és használatához csak internet hozzáférés szükséges,
- ha az Ön vállalkozásának több telephelye van, akkor a telephelyeken elhelyezett eszközeink révén a telephelyek közötti kommunikáció teljesen és korlátlanul ingyenessé válik,

A VoIP szolgáltatással kapcsolatos néhány jellemző
Partnreink 7 jegyű telefonszámot kapnak, a szám bárhonnan felhívható,
- a szolgáltatás igénybevételéhez nincs különösebb műszaki elvárás, csupán arra van szükség, hogy Ön rendelkezzen Internet hozzáféréssel ott, ahol a VoIP szolgáltatását igénybe szeretné venni,
Az Internet szolgáltatással szembeni egyetlen elvárás a megfelelő sávszélesség. A letöltés sebessége minimum 384 Kbit/s és a feltöltési sebesség minimálisan 128 kbit/s. Kiváló hangminőséghez, minimum 96 kbit/s sávszélesség szükséges le és feltöltési irányba egyaránt. A VoIP szolgáltatás igénybevételére alkalmas az ADSL, Bérelt vonal, Kábel TV Internet, Optikai hozzáférés, stb. A mikrohullámú, WiFi illetve más néven wireless Internet hozzáférések szintén alkalmasak lehetnek a VoIP szolgáltatásra, de ezekben az esetekben már jelentkezhetnek minőségi problémák az adatátvitel terén, ez pedig a VoIP szolgáltatásra is kihatással lehet.
- a hagyományos telefonvonalak hívásának lehetősége biztosított (T-COM, T-Mobile, Invitel Pannon, Vodafone … körzetek),
- a VOIP szolgáltatás alkalmas
- nemcsak hang, hanem videó telefonálásra
- faxok küldésére és fogadására,
- emelt szintű szolgáltatások nyújtására, mint például: hívószám kijelzés, hívásátirányítás, hívásvárakoztatás, konferenciabeszélgetés, ne zavarj funkció, ismeretlen hívó felismerése, híváskorlátozások beállítása, Call Center, IVR üzemeltetésére, Voice mail, hangposta kezelésére és további híváskezelési szolgáltatások alkalmazására
- zárt számlázási rendszer alkalmazásával partnereink egyénileg megadott azonosítók segítségével, Web-es portálon megtekinthetik hívási és számlázási adataikat,
- elég csak a hívó félnek rendelkeznie szélessávú Internet kapcsolattal, a hívott félnek lehet bármilyen -nyilvánosan elérhető- telefonkészüléke, mobiltelefonja, azaz a hívott személynek nem szükséges rendelkeznie VoIP szolgáltatással vagy Internet kapcsolattal,
- a VoIP szolgáltatásával a világ valamennyi országának távközlési hálózatában (több mint 2.500 szolgáltatónál) működő telefonszámot fel lehet hívni és előfizetőink is hívhatóvá válnak onnan.
- végberendezés alkalmazására az alábbi lehetőségek közül bármelyik választható:
- Partnerünk megtartja régi telefonkészülékét (amely lehet vezeték nélküli készülék, vagy akár telefon alközpont is) és egy ún. ATA egységet üzemel be, amely átalakítja a hagyományos telefon jeleit az Internet által továbbítható jelekké.
- IP telefonkészülék alkalmazása, amely közvetlenül az Internetre csatlakoztatva képes a hívásokat kezelni vagy
- számítógép, mint végberendezés: a telefonszolgáltatás a számítógépen futtatott megfelelő kommunikációs program segítségével történik. Ehhez a felhasználónak egy számítógépre, valamint felhasználói ismeretekre van szüksége. A telefonszám csak abban az esetben hívható, illetve kezdeményezhető arról hívás, ha a számítógép bekapcsolt állapotban van.

Belépési díj: 5000 Ft

Bízunk benne, hogy VoIP szolgáltatásunkat lehetőségei találkoznak az Önök elképzeléseivel és a jövőt tekintve együttműködésünket még szorosabbá tehetjük.